Hűségprogram

Alle Erlebnisse

Különleges szakrális látnivalók Sopronban

Bencés, Kecske-templom - Fő tér, a Tűztoronnyal átellenben

Hazánk kevés épségben megmaradt gótikus templomának egyike. Különlegessége, koronázótemplom, falai közt koronázták meg III. Ferdinánd királyt, két magyar királynét, és tartottak öt országgyűlést. A legenda szerint prédikált itt Kapisztrán Szent János is.

Látogatható a templom és káptalanterem, télen minden nap 8.00 és 16.00 óra között.

 Szent György templom – Belváros, Szent György utca

A barokk stílusú templomban található az ország legrégebbi, még ma is működő templomi orgonája: a szekrény 1753-ból való, míg maga a hangszer még ősibb, 1633-as állapotnak felel meg. A templom tornyát a Szent György utcából nem látjuk, csak a Várkerület felől.

Evangélikus templom – Belváros, Templom utca

Különlegessége, hogy a torony négy harangja közül a legrégebbi, a Hűség harangja zúgása adta tudtul a város lakóinak és az országnak 1921. december 16-án, hogy Sopron a népszavazás eredményeképpen Magyarország része maradt.

Szent Mihály-templom - Poncichter negyed

Sopron legrégebbi plébániatemploma, a budapesti Mátyás-templom után a hazai gótikus építészet legkiemelkedőbb épülete. Felszentelésén vélhetően Mátyás király is jelen volt. Különlegessége, hogy ilyen összefüggő és nagyságú mázas csempéjű padlózat egyedül csak itt található meg az országban.

Vissza az Alle Erlebnisse listához
Hírlevél

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mihamarabb értesüljön a kedvezményes foglalási és egyéb lehetőségekről!

Feliratkozás

Partnereink